Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Kormány >
< 157 >
2002. szeptember
2002. szeptember
longint

ZetaTalk: Contour űrszonda
Megjegyzés: a 2002. augusztus 17-i élő ZetaTalk IRC chat alatt íródott


Az utóbbi időkben a NASA egy sorozat balszerencsét tapasztalt, újra és újra, és láthatólag megállás nélkül. Véletlen egybeesés-e ez, vagy a beavatkozás műve?

Már a ZetaTalk kezdetekor elmondtuk, hogy egy karantén van érvényben a földi emberek és a 12. bolygó avagy X-bolygó lakosai között. Az oka ennek a karanténnak az, hogy a Földön aranyért bányászó X-bolygói óriás humanoidok súlyos keze megbontotta amit a Világok Tanácsa egy egyensúlynak tekint a világnak a megjelenő lelkek számára nyújtott másokat-szolgáló ill. önmagát-szolgáló természetében. Az óriás humanoidok technológiailag sokkal fejlettebbek voltak az akkori kor emberénél, aki nem volt fejlettebb a mostani harmadik világbéli országoknál, melyek még nincsenek kapcsolatban azzal, amit az emberiség modern civilizációnak mond. Ők lényegében vadászok és gyűjtögetők voltak, habár intelligensek, kunyhókban élve és vadászva. Az óriás humanoidok rakétákkal érkeztek, lézerjük volt, egyszemélyes rakétákkal képesek voltak a levegőben repülni és a messzi távolban landolni, így uralni látszottak az egeket. Az embereket halálra rémítették, rabszolgasorba döntötték, meggyalázták, és a hosszú bányászati küldetésre leküldött óriás humanoidok úgy határoztak, hogy ebben is tartják őket. A karantén egy olyan módon lett kiszabva, hogy az óriás humanoidok nem tudták felismerni, hogy az egy külső erő által történik. Technikai nehézségeik akadtak, váratlan rossz időjárás, mely elárasztotta a hajóikat, ragadozók támadtak rájuk útközben, amit nehéz volt megmagyarázni történelemmel és tapasztalattal, és, végül úgy döntöttek, elhagyják a Földet a Mars relatív nyugalmáért.

Namármost, nem tűnik ez hasonlónak a NASA által tapasztalt nemrégi problémákhoz? Technikai nehézségek, és ezek közül a következőket soroljuk fel:

  1. a bakik az űrhajókban, melyek hatására groundolni(?) kell őket, amíg a hibát fel nem derítik és ki nem javítják.
  2. az űrhajók irányítására használatos eszközökben talált hasonló bakik, mivel a startok és a leszállások kényes pontok, és senki nem akarja megismételni a néhány évvel ezelőtti tűzijátékot, amit egy egyszerű tömítőgyűrű okozott.
  3. az elvesztett űrszondák, amelyek a Phobosra, az óriás humanoidok által jelenleg bányászott Mars-holdra kukucskálni lettek kiküldve.
  4. a magyarázat nélküli megsemmisülése a jelenlegi üstökös-vadászként elhíresült űrszondának, a Contournak, amely nem pusztán arra lett kiküldve, hogy a nyilvánosságnak bejelentett üstökösöket vizsgálja, ahogy azt sokan gyanítják is.

Mi az oka ezeknek a szerencsétlenségeknek, a karanténon kívül, és mi volt ennek az üzemképtelenné tett eszköznek a valódi küldetése?

A rakéták azért lettek működésképtelenné téve, hogy az üzenet világossá legyen téve a Földet elhagyni remélők számára, akik a Marsra vagy a földfelszíni póluseltolódás hatásain kívülre próbálnak kerülni, hogy az elmenekülés nem lesz megengedve. Mi elmondtuk ezt, évekkel ezelőtt, és most láthatjátok az erőt ezek mögött a szavak mögött. Egészen mostanáig, a látszólagos balesetek, amik a NASA-nak voltak, figyelmeztetésekként lettek adva nekik és az ő uraiknak, ám ezzel az üzenettel nem törődtek. Mi és a Tanács engedtünk sikereket, mivel ez hajlamos az efféle hadjáratok lebonyolítóinak mozgatóit kihúzni, ahol már nemcsak gyanakodni lehet rájuk, hanem rájukbizonyítani is. Hívhatjátok ezt egyfajta "csalogatás majd hirtelen átváltás"-nak is, melynek során el lett hitetve velük, hogy eredményesek lesznek, miközben kapták az üzenetet, hogy véletlen balesetek történhetnek, méghozzá nem véletlenül. Mint a szeptember 11-i terrortámadások esetében, amikor is a Bush-kormányzat tisztában volt vele, hogy figyelmeztetik őket, és hogy pontosan azt mondják el nekik, ami történni fog, és nem vettek erről tudomást, ugyanígy elmellőzték ezeket a figyelmeztetéseket is. Így hát, a sikereik nem a jövőt vetítették előre, hanem az ő motivációikat voltak hivatottak érzékeltetni mindenki számára, és ez alkalommal véget értek. Az ügy immár komolyra fordult. Komolyan azt hiszik, hogy majd felemelkednek, működőkészre hozzák az űrállomást egy dokkolóhelyként, és valóban lakhatóvá teszik a Marsot egy poszt-eltolódási Földre való visszatérésig? Ha beadnák ezt a forgatókönyvet az ostobáknak, a gazdagoknak és a megrémülteknek, ez innentől kezdve már "nem száll". A végképp rászedhetőkön kívül most már senki nem venné be azt az állítást, miszerint a NASA-nak sikerülhetnek a tervei.

Nyilvánvaló volt, hogy a Marsnál bedöglött űrszonda azért lett kiiktatva, hogy az emberiség ne láthassa, hogy mi folyik ott, a Phoboson. A sötétségben hagyva, csak feltételezhették, hogy nem folyik ott tevékenység. Ezt a Világok Tanácsa irányította. Ezt a holdat az óriás humanoidok az ásványi összetétele végett választották, mely gazdag aranyban. Miért feltételezi az emberiség, hogy az arany másutt is csak kis mennyiségekben van jelen, mint ahogyan a Földön? A Phoboson ez volt a összetevő. Így, az óriás humanoidok megelégedetten bányászhattak ott, a karantén pedig zavartalan volt. Bár a Phobos űrszondát a Phoboson bányászó óriás humanoidok semmisítették meg, ebben segítségük volt, hogy sikerrel járjanak. Amennyiben ez nem sikerült volna nekik, akkor mi tettük volna meg, és így, nem csupán az óriások erőkifejtései voltak azok, amik a végkimenetelt meghatározták. És miért kellett kiiktatni a Contourt, melyről az tudható, hogy csak egy szondázási útra ment ki? Ez a szonda, ahogy azt talán el is képzelhetitek, nem arra lett kitalálva, hogy néhány buta koszos hógolyót üldözzön, hanem egyenest a hízóra hajtott, az X-bolygóhoz. Onnan pedig mindenféle információkat kellett volna továbbítania, aminek a vége az lett volna, hogy az emberiség értesült volna arról, hogy ezt a befelé tartó bolygót lakják, hogy a lakosainak technológiája van, és máris itt vagyunk az emberiséggel, az önmagát-szolgáló és a másokat-szolgáló befolyások közti egyensúlya szanaszét törve!

Hogyan használhatnák fel ezeket az információkat, a földiek, az átlag megjelenő lélek kárára? Nem különben mint a Függetlenség Napja és a Jelek c. filmek, amelyekben az emberiségnek bele kellett kapaszkodnia a kormányába, amely majd megmenti; ezeket az információkat felhasználnák arra, hogy lehetővé tegyék az önmagukat-szolgáló kormányok bennük rejlő hatalma számára, hogy bármit megtehessenek a nyilvánosságukkal, az ő védelme nevében. Nézzétek meg, hogyan használta fel az USA, a Bush-kabinet, a WTC-támadást valamennyi civil jog eltávolításának megkísérlésére - a bírói eljárás joga, a megbízások nyilvánosságra hozatalához való jog, az ügyvédhez való jog -, és a meghatalmazotti döntésekre, melyeket egyes-egyedül egy maroknyi fehérházbeli hatalomőrült hozott meg. A Legfelsőbb Bíróság úgy viselkedett, mint egy Kenguru-bíróság*, hogy Busht a Fehér Házba tette. A Kongresszust nem kívánták megmenteni egy Washington elleni támadás esetében, csak a Fehér Házban lévőket tekintették fontosnak. Mit árul ez el arról, hogy egy még nagyobb fenyegetés mit tenne lehetővé a számukra? A borzalom nem az, ami közeledik, mivel a túlélők annak ellenére is túlélnek, hogy informálatlanok, a hatalmon lévők pedig a Contour-információkkal sem lennének jobban tekintettel a nyilvánosság szükségeire, mint amennyire ma tekintettel vannak, az eltitkolásaik során. A borzalom az, amit a nyilvánosság megengedne, a póluseltolódáshoz érve, amennyiben ilyen önmagát-szolgáló-túlsúlyú kormányok, akik világuralmat kívánnak maguknak, információkkal vérteződnének fel.

Ezért, az űrszonda, mely olyan információkkal tért volna vissza, amelyek ilyen célokra lettek volna felhasználva, ki lett nyiffantva.

Megjegyzés: az alábbi hozzáadva a 2002. szeptember 14-i élő ZetaTalk IRC chat alapján

A röppálya egyenest a befelé tartó X-bolygó irányába tartott, és sajnáljuk, hogy erről több szilárd bizonyíték nem áll rendelkezésre, és nem valószínű, hogy rendelkezésre fog állni. Sok beszéd van a médiában a Contour haláláról, azonban semmi beszélgetés a tervezett útvonalról! Most akkor miért is?
_____
*Kenguru-bíróság = US, biz szabálytalan/rendkívüli bíróság

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com